30 kétes megjegyzés az orvosi naplókból amin óriásit nevetünk, ha visszaolvassuk

Az egészségügyben dolgozni igen megterhelő feladat az orvosok, ápolók és más kiegészítő személyzet számára.

Sok a beteg a kórházbakban és gyakran kevés az ágy, az idő a betegekre pedig egyre kevesebb.

Ezért nem is csoda, ha a betegek dossziéjába gyakran gyors, furcsán hangzó bejegyzések készülnek. Ha mindezt visszaolvassuk, jót nevetünk rajtuk.

30 példát találtunk erre, ezeket svéd egészségügyi dossziékból gyűjtöttük ki. Mindegyike véresen komoly, de ha egy kicsit is belegondolunk, mosolyogni van kedvünk ezeken. Az alábbiakban olvashatják a megjegyzéseket.

Pixabay

1. Nem rázta őt a hideg és nem is remeg, de férje azt mondta tegnap este az ágyban nagyon meleg volt.

2. A beteg azóta depresszív, amióta velem 1993-ban találkozott.

3. Mivel a hölgy férjétől nem tud teherbe esni, úgy gondoltam segítek Önöknek.

4. A páciens megtagadta az autopsziát!

5. A páciensnek nincs öngyilkos előélete.

6. A lábujjaitól lefelé van érzéstelenítve.

7. Egymás között szólva, mi teherbe fogjuk tudni ejteni ezt a hölgyet.

8. A második nap jobb lett a térde, a harmadik napon pedig eltűnt.

9. A bőr nedves volt és száraz.

10. A végbél vizsgálat azt mutatta, hogy a pajzsmirigyműködés rendben van.

Pixabay

11. A páciensnek néha állandóan megszakított migrénje van.

12. A pácienst értesítik az autopszia eredményéről.

13. A betegnek meg kellett volna operálni a vastagbelét de ehelyett tőzsdei ügynökként kezdett el dolgozni.

14. Azt mondta, hogy életének nagy részében elbújt,  amíg más nem lett.

15. A betegnek két tini korú gyermeke van de más furcsasága nincs.

16. Egy 12 cm-es fájó láb.

17. A páciens 78 kg-ot nyomott mielőtt idejött volna, ruha nélkül.

18. A melléküregeket 5-600 alkalommal öblítették át.

19. A beteget ismét megbántotta a fájdalom.

20. A betegnek nem átlagos a nemi szerve.

Pixabay

21. A lábujjai között gombák vannak.

22. Elájult. Nem tudott semmiről egészen addig amíg fel nem ébredt két ápolóval az ágyában.

23. Úgy néz ki mint aki nincs magánál.

24. Korábban turistaként dolgozott.

25. Kamionsofőr jó kondícióban van, hosszú utat tud megtenni úgy, hogy nem fullad ki.

26. Úgy gondolja jó tud pisilni. Saját elmondása szerint mint egy ló!

27. Olyan izgalmasan mondta el, hogy fáj a feje.

28. A bélsár olyan színű mint a 19-es szoba ajtajának a színe.

29. A páciens allergiás a sajtra, a tejre, a testvérére és az anyósára.

30. A mostani gyógyszerek: nem ismeri az összesen név szerint.

Forrás

Tetszett az írásunk? Akkor oszd meg másokkal is!

Címkék: